FELJEGYZÉSEK AZ AKVÁRIUMBÓL
A magánügy és a legenda
Szilágyi Júlia utolsó frissítés: 13:45 GMT +2, 2007. október 25.A magánügy az enyém, és arról szól, hogyan kerültem a maroknyi túlélő, nem pedig a tengernyi áldozat közé. Elmondtam már, kérdezetlenül és kérdésekre válaszolva, megírtam többször is, mert talán magánügyként is elég közérdekűnek tűnik olykor
A legenda szereplői – állítólag több ezren! – névtelenek, arctalanok, nem azonosíthatók. Ha magánügyem szereplőit követni akarjuk útjukon, el kell menni Berlinbe, a holokauszt-emlékmű alagsorába, s ott megnyomni egy gombot. Az elektronika csodája előhívta a füstből és hamuból anyai nagyapámat, apai nagyanyámat, nagynénémet, ötéves unokahúgomat – néhány nevet az adattárban szereplő, elpusztított milliók közül,
neveket a sorsára hagyott kolozsvári nyájból.
A legenda hősei híres emberek. Mindössze ketten vannak. Nem öltek persze, és nem ölték meg őket. Az egyik pátriárka-korban nemrég hunyt el, a román szélsőjobb hőseként. A másik ünnepelten éli a pátriárkák korát, csaknem száz évesen. Állva tartja meg előadását, ahogy illik, s mindvégig szabadon beszél. Tudománya vallástörténet és filozófia közös területét gyarapítja. Eljött megint ebbe a városba, ahol tudományos intézmény viseli a nevét.
Nemes hagyomány: nagy emberek, akár egyházi, akár világi fejedelmek, példát mutatnak úgy is, hogy jótéteménnyel, az igazság szolgálatával tetőzik be életüket, s ha kell, vezekelnek – mert ugyan ki mondhatja magát bűntelennek? –, a rosszért, amit elkövettek, vagy a jóért, amit elmulasztottak megtenni. És amit háborgó lelkiismeretük, mint elévülhetetlent, újra meg újra az emlékezetükbe idéz. Néhányan – tucatnyi idős ember, túlélők és leszármazottaik, akik még tudják, hogy mi történt és mi nem történt meg itt ’44 tavaszán – azt hihették, e felemelő pillanat tanúi lesznek. Tévedtek.
A legenda ott kezdődött, és akkor, ahol és amikor a magánügy véget ért.
Vagy a magánügy ért véget, amikor átvette helyét a legenda? A magánügyekről a magánemberek, már ahányan, nem sokan, életben maradtak – tájékoztatták egymást, meg azokat, akiket ez egyáltalán érdekelt. Ők sincsenek sokan.
A legenda másként terjedt. A televízió útján. És akkor, amikor már úgyszólván nem volt ki cáfoljon vagy bizonyítson. Évtizedekkel az események után. Ám aki még él, bármily öregen és megviselten, utolsó napjáig emlékezni fog arra, amit nem lehet elfelejteni, a pásztorra is emlékszik, aki szép ember volt, tudós ember, és magára hagyta a nyáját. „Nem követelhetjük meg valakitől, hogy hős legyen (...) Később sem azt rosszallottam, hogy (...) az életét mentette, hanem azt, amit utólag kreáltak ebből" – így hangzik az egyik, igencsak méltányos kortárs tanúvallomása.
Egy másiké arról szól, hogy ha mentést szervezett a szellemi vezető, hát elsősorban rájuk, tizenhat-tizenhét éves tanítványaira gondolt volna, vagy ha látja, hogy nincs tovább, nekik, a fiataloknak szól, hogy „Meneküljetek!"
Egy harmadik tanú, szintén volt tanítvány,
auschwitzi túlélő, magánlevélben számol be egy 1981-es, New York-i találkozásról, arról, hogy a legenda hőse „huszonöt évvel ezelőtt még nem jött rá, milyen töméntelen sok embert mentett meg a pusztulástól (...) Mesélte, hogy az ’56-os szuezi háborúban, ahol rabbiként szolgált az első vonalban, mintegy kereste a halált, gyötrő emlékek elől menekülve. Hogy ez a családja pusztulása fölötti bánat, vagy a nyáját elhagyó pásztor lelkiismereti válsága – erről nem beszélt (...) Izraelben részt vett, egyetlen életben levő tanárként, az egykori kolozsvári Zsidó Líceum találkozóján. Beszédet mondott, fagyos csend fogadta, egyetlen tenyér sem csattant – gyorsan távozott, életkorára hivatkozva..."
Tudom, hogy az ember adott esetben azonosul a szerepével, a be nem töltött szerep foglya lesz, végül maga is elhiszi azt, amit a képzelet alkotott, eltéved labirintusában, nem talál többé vissza a valóságba, főként ha az, valljuk be, elviselhetetlen.
Tudom, hogy akárcsak az egyéni történeteket, a történelmet sem csupán az őszinteség és az igazság tiszta tollával írják. De néha megszólal a magánember is, és elmondja a magánügyét. Halkan. A legenda mindig hangosabb. A pátriárka látogatása véget ért.
Azoknak, akik a témára vonatkozó kutatás érdekel, figyelmébe ajánljuk a következő címeket:
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!